Szeptember 21-én kellemetlen
meglepetés érte a kanadai okostelefon felhasználóit az EMEA
régióban. A nap folyamán a mobil tulajdonosok egy része, nem tudott hozzáférni
levelezéséhez, valamint nem tudott böngészni. Tulajdonképpen csak a
legalapvetőbb funkciók voltak elérhetőek, így például a hanghívás és az sms.
Ami lássuk be elég kellemetlen, lévén egy okos telefonról szó.
Ismételt leállás
A szolgáltatás akadozása a BlackBerry felhasználók számára nem
teljesen ismeretlen, ugyanis tavaly ősszel hasonló eset történt. Akkor azonban
sokkal nagyobb volt a probléma, az internetszolgáltatás napokon keresztül használhatatlan volt. Ezt követően a RIM egy YouTube videón
keresztül kért bocsánatot felhasználóitól.
Jelen esetben Twitter oldalukon jelezték, hogy
Európában, Közép-Keleten és Afrikában akadozásokra számíthatnak az ügyfeleik.
Továbbá elnézést kértek és az ügy jövőbeni kivizsgálását ígérték.
Kiket érinthetett a probléma?
A mai napra természetesen már helyre
álltak a cég szolgáltatásai, így újra elérhetőek az e-mailek, alkalmazások stb.
Pontos adatok nincsenek arról, hogy felhasználók mekkora hányadát érinthetette
a leállás. Egyes értesülések szerint azonban, főként a Vodafone angliai ügyfelei
lettek az áldozatok. A Vodafone a híresztelésre egy közlemény kiadásával
reagált, amelyben igazolják, hogy a felhasználói közül sokan jelezték
fennakadást.
Mi lehet a háttérben?
A szolgáltatás viszonylag hamar
helyreállt, az azonban még tisztázatlan, hogy mi okozta a kimaradást. Tavaly októberben amikor több napig hibásan működött a
redszer összetett volt a probléma. A kiinduló pont egy kulcsfontosságú hálózati
elem meghibásodása volt, ez azonban magában még nem okozott volna ekkora bajt.
Ám az ilyenkor életbe lépő helyettesítő protokoll sem működött úgy, ahogy az
előzetes tesztek alapján kellett volna neki. A végső problémát pedig az okozta,
hogy a rendszer leállásakor az üzenetek továbbítása is megszakadt, melynek
következtében sok kézbesítetlen e-mail torlódott fel. Ez pedig akkora
megterhelést okozott a rendszernek, hogy egy újabb összeomláshoz vezetett.
A múlt heti leállás hátterében, valószínűleg nincs ekkora
összefüggő rendszerhiba. Hiszen jelen esetben csak egy fél napos akadozás volt
érzékelhető, amelynek okozóját hamar javíthatták, mert még a nap folyamán
helyreállt a szolgáltatás.
Rossz időzétés?
A sors iróniája, hogy ez a
leállás épp akkor következett be amikor minden az új iPhone körül forog. Ennek
hírére pedig könnyen lehet, hogy az új vásárlók inkább az Apple mellé állnak
majd, így a BlackBerry egyre jobban kiszorulhat az okostelefonok piacáról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése